Annyira durva flessem volt az éjjel. Álmodtam egy igen keményet. Hogy TM-től mentünk el kocsival Andi, Misi, Bazsi meg én. És valami időcsvaros zónába kerültünk, és elkeztdünk eszeveszettül zuhanni egy feneketlen kútba. Ez a kút olyan 30 méter átmérőjű volt, de tényleg nem volt vége. És ahogy így zuhantunk és felfogtuk, hogy basszus egész életünk végéig zuhanni fogunk, akkor hirtelen észrevettük, hogy körülöttünk a levegőben állnak ilyen asztallap nagyságú fa lapok, amiken csupa csupa fotó van a mi életünkből. Aztán réjöttünk, hogy minden egyes ilyen lebegő asztalon egy-egy év fotói vannak. És aztán valahogy sikerült elkapnunk az egyik ilyen asztalt, és ahogy hozzáértünk, hoppá, bele is csöppentünk abba az általunk már egyszer megélt évbe. És aztán arra gondoltam, hogy jó kis muri ez, legalább túléltük, és hogy megélhetünk majd jóslásokból. Hát ilyet álmodtam.
És mikor felriadtam ebből, úgy éreztem a kétes realitási zónában, hogy basszus, ez mekkora film lehetne már, és hogy ki kéne nyitni a szemem, és felállni, hogy leírjam (szoktam ilyet néha), és majd elmesélem valakinek, ő meg majd őrületes filmet csinál belőle. Aztán nagy nehezen felnyitottam a szemem, és a telefonomba sms formájában belepötyögtem. Aztán kinéztem az ablakomonm, és szívembe mart hírtelen valami szorongás... telihold volt. De valami lélegzet elállító. És pont rám világított az ablakomon át... Hold-árban úszott az ágyam. Rémisztő volt, de ugyanakkor kibaszott felemelő.
Más. Egészen gyalázatosnak vélem a budapesti közlekedést olykor. Nekem sül le a képemről a bőr, mikor látom szerencsétlen turistákat, hogy hogy néznek, mikor majd' széthullik alattuk a busz, iszonyúan szégyellem magam, mikor a kurva ellenőr egy szót nem tud semmilyen nyelven, ésatöbbi ésatöbbi. Ma SCH előtt felszállnék a villamosra, de az kocsiszinbe megy, és nem vesz fel utasokat, ahelyett, hogy elvinne a Borárosig, ahol már kétszer annyi villamos jár, mint a SCh előtt. Nem baj, várok tovább. Jön a kövi vili. Az meg beszarik, és nem csukódik az ajtaja. "kérem szálljanak le, műszaki hiba" Leszállok, nyilván. Jön a következő. Azon meg bemondják, hogy "baleset miatt a villamos az Oktogon és a Moszlva tér között bizonytalan ideig nem közlekedek, pótló buszokat nem áll módunkban vonalra állítani, szíves elnézésüket kérjük", a jó kurva anyádat, azt kérjed. Ha ennyi pénzt fizetek 8 éve a bérletért minden áldott hónapban, akkor faszom, ne essen már szét alattam a villamos, és faszom, Botondbácsi ne vedd már fel a kibaszott 10 millás jutalmadat, hanem vegyél belőle új alkatrészt a kis járműveidhez.
2006.10.06. 22:18 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr226359641
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.