Újabban megint többször érnek olyan behatások, melyek következtében újra dobban a szívem fővárosunk iránt érzett szerelmem kihúnyhatatlanságát jelezve. Szépségéhez nem fér kétség. Ahogy a napsütésben gyalogolsz az Andrássyn, szinte megfeledkezel a szmogról, megfeledkezel az emberek általános arroganciájáról, megfeledkezel a csutakos, csúf esős időkről, és látod a várost a maga csupasz szépségében. Elbűvölnek az épületek a város karbantartott részein, egyszerűen olyan vizuális élményt élek át, ami semmihez nem fogható. Egyszer menj úgy végig egy belvárosi utcán, hogy nem lefelé, hanem inkább fölfelé, a házakat nézed. Olyan építészeti műalkotásokat figyelhetsz meg, mind a körúton, mind az Andrássyn, mind a Ferenciek közelében, hogy én személy szerint csak mosolyogva tudok végig menni ezeken az utcákon, annyira ámulatba ejtenek.
Budapest gyönyörű.
Mikor megyek át bármelyik hídon, egyszerűen érzem, hogy milyen jó is nekem, hogy itt élhetek. Nap mint nap képes vagyok rácsodálkozni ezerszer látott épületekre, ezerszer látott látványosságokra.
Csak annyit kéne tenni, hogy ne szemeteljünk. Ha látok az utcán egy hivalokóan nagy szemetet, lehajolok, és felveszem. Nem áll semmiből, ezerszer jobban fáj otthagyni a földön. Szóval vigyázzatok rá, tényleg mesebeli hely lehetne ez a város. Mindig él, az év minden szakaszában és a hét minden napján nyüzsög. Szeretem.

Ma pedig.
Reggel fel, aránylag sokat aludtam, bár azt álmodtam, hogy anyám egy borostás, ötéves gyereket szült...De ez mindegy is.
Aztán mentünk a Hálózattévébe, egy Vodafone vezetőinek tartott tréningre hergelni őket. Na ez nagyon az én területem. Úgyhogy provokáluk őket, keresztkérdésekkel, meg minden féle felháborodott lakosokat képviseltünk, igazán remek szórakozás volt.
Aztán bkv-s utazásom közepette lepukkant a földalatti, és gyalogoltam az Abdrássyn.
Most pedig eszem, mert éhenhalok, és kifestem a körmöm. Így élek.