Óóóó a madakafa multon jár az eszem, hogy mnnyire imádtam a SCH-t, az a hely valahogy annak ellenére, hogy mekkora egy szutyok mocskos koli volt, mégis annyi kurva jó dolog történt ott velem! Minden este gugászi méretű bulizások, Pinacoladás esték, a rádióadásunk egy éve mesésés volt, rádiójátékokat csináltunk, forgattunk mindenfélét, megismertem a kedves stúdiós bagázst, szerelmek szövődtek (de főleg egy), sírások az elbaszott tévéadások után, halálos izgalomban eltöltött adásszerkesztések, pár Bettie Pages buli a vége felé, és annyi nevetés, amennyi csak emberből csak kifér!
És akkor ennek vége lett tavaly áprilisban. Az épület üres. A koleszosok a város minden pontjára szétszórva, a stúdió egy kis lukacskában van, de töretlenül haladunk és dolgozunk. És végre egyre közelebb van a nap, mikor visszatérhetünk SCH-be. És ma, gyerekek! Megyünk forgatni a régi imádott stúdiónk helyére, és én készítek riportot az építésvezetővel. Na ez a valami.

Utána cipőt veszek Andikával, utána kirándulni megyünk a sulival a kötelező, nulla kredites tesi keretein belül, utána megyek be vágni a stúdióba, aztán ennyi.

Így élek; maximális lángon égve.