I love Budapest

Jaj, megint szélsőségesek az érzelmeim, mert egyfelől, legyen már gyorsabb az idő, és tudjam meg, van-e dörgés a rádiónál, másfelől meg álljon meg az idő és a világ is, mert elképesztően szeretnék már kiszállni, és nem akarok államvizsgázni, mert utálom! És ugye van UV abból? Jaj, annyira gyűlölöm a nagy részét, hogy el se tudom mondani, pedig meg kéne próbálnom legalább szavakban összefoglalni, mert állatira sokszor fogom még ezt írni jövő utáni hét keddig. Aztán. Legyen már nyár, nem bírom idegi alapon, amikor nem süt a nap. Mért nem mért nem mért nem lehet az, mért nem mért nem, hogy ott süssön a nap, ahol én szeretném? Egy kicsikét. Úááá, úúúáááá. Ahogyan azt az énekesnő dalolja.
De hétfőn meg aztán duplaplusz süssön a nap, mert megyek a vidéki, kecskeszoptató-tehénfejő-tyukokkal kelő Andikához, ahol kertben heverészés lesz eper evéssel és tanulással összekötve. Aztán... mire is vágyom még? Most nem sipákolok pasi miatt, mert nem régiben megdobogtatta egy a szívemet, de persze nem komolya a dolog, még a nevem se tudja, de nekem már az is nagy öröm, hogyha egyáltalán valakire rászimpatizálok. Úgyhogy most nyugi van kicsit, de ez persze múló állapot, mert a plátói szerelem csak ideig-óráig izgatja szívem. Mint az a negyven cigaretta. Ahogyan azt a költő mondja.

Ma egyébként fáternál ebíd volt, oszt mentünk nagyfáterhoz vidéjre, ottan elcsesztük az időnket, aztán mentünk Mamuhoz, ő az, aki egyre rosszabbul van, és gecccire kiborít, és fáj nekem a szívem érte, és az öregség SUCKS. Úgy szeretem, és annyira nem látni már, hogy ő lenne az.