I love Budapest

Az elmúlt hetek veszett tanulása közben kialakult bennem egy eléggé hátráltató hatással bíró pavlovi-reflex. Ugyanis ha elkezdem olvasni az éppen adott tételt, és elérek egy olyan szóhoz, hogy társadalom, vagy andragógia, vagy kultúraközvetítés, vagy világháború, vagy szociológia, vagy nyilvánosság, vagy kompetencia, vagy vminek a szintjei, akkor automatikusan a fal felé fordulok, és elkezdek aludni. Igazi kihívás ilyen körölmények között tanulni az államvizsgára!

Másrészt van egy érdekes jelenség még, amit nem rég vettem észre magamon. Amit tanulok éppen, arról elkezdek hevesen fantáziálni, hogy hú de jó lenne, ha ezt húznám, mert ezt értem, és megjegyezhető, érthető, felfogható. Majd a tüzetes tanulás után visszarakom a többi közé, veszem elő a következőt, közben szép lassan elveszik minden előzőleg betöltött tudástartalom a fejemből, és mire a következőt tételt kezdem olvasni, már nem is emlékszem az előzőre, és inkább arra gondolok, hogy hu ez mennyivel jobb, tyűamindenit, és akkor szépen lassan végigolvasom, mormolok egy imát, hogy léci hagy húzzam ezt a tételt, majd mikor visszarakom a többi közé, újra feledésbe merül a dolog, és jön a következő. Szóval mindig azt tudom, amit éppen olvasok, és a többit erőteljesen megvetem és gyűlölöm.

Lassan ott tartok, ahol Kelly Bundy, mikor nagyon tanult valami vizsgára, és annyi mindent tanult, hogy a régebbi tudása teljesen törlődött, de annyira, hogy pl nem ismerte fel a kapucsengő hangját, hogy az mi lehet vajon. Szóval azt nem tudom, hogy mi a nevem, de azt tudom, hogy a kulcsképességeknek mi az öt szintje és merre és mikor voltak felnőttképzési konferenciák szerte a világban.

Jaj, legyek már túl ezen, és feküdjek már a saját hányásomban a VOLT fesztiválon!!!!!!!!