I love Budapest

Holy shit!!!
Na, egyfelől úgy fest, hogy a munkahelyen a promóanyagokat megpreparálják, tehát nem kell attól rettegned, hogy kábé 100 folyóirat 100 oldaláról az én grimaszom fog rád vicsorítani, hanem egy helyes, édes kis oldalborda. Majd eldől jövő héten.

A másik meg! Ma volt Pé megelepetésbulija. Pét általánosból ismerem, kedves, gyönyörű, okos lány, de eltávolodtunk gimi után egymástól. Már tavaly is voltam egy buliban (egy szintén áltis koromból ismeretes kislány buliján), ahol, bázzze, megérkeztünk, és az emberek csendben ültek. Na, ma megvolt a VOL2, ugyanis megérkeztünk, ami nem nagy ügy, érted, nem várok vörös szőnyeget, meg elektromos herepacskolót, meg udvariasan be is muatatkoztam, de utána mindenki csendben ült. Majd megjött az ünnepelt, gondoltam én - naivan, kiindulva a my own barátikörből -, hogy majd megindul a haddelhad, de nagy bré indult el, mindenki kussban ült és/vagy tervezgették, hogy most akkor VÁJTPARTI vagy egy másik hasonlóan kimagaskó értelmi színvonalú eseményre vonuljon át a bagázs. De tényleg! Tény, hogy én el vagyok kényeztetve barátokkal, meg tény, hogy az én barátaim tartalmas, vicces, szórakoztató, lélek-dús emberek, de azért az, hogy mindenki szőkített hajjal és tűsarkúban jelentkezik egy házibuliban, atom kussban és undorítóan felszínesen, azért az már nekem - über toleráns embernek - is sok! Úgyhogy hívtam öcsköst, hogy takarodjon értem, vagy egy órát strihelek a Rákóczin az éjszakaira várva, és megkeresem a hét évi betevőt előre - válság ide, válság oda, veszettül jól néztem ma ki. Úgyhogy öcskös nem kockáztatta inkább a méltán erős hírnevem, és elébem fáradt a hintóval, oszt' nyargaltam haza vele, de mint akit kényszerítettek. Talán egy két kedves leány és férfi volt a helyszínen, de nem nagyon brillíroztak.
Sajnálom azokat az embereket, akiknek csak ilyen felszínes, nulla emberek az ismerősei, sőt, mégha azt mondhatnám, hogy a barátai, azt mondom oké, hisz nem vagyunk egyformák. De az, hogy ezek közül az úgy nevezett szoros barátok közül egyikkel sincsen napi kacsolatban az ünnepelt (aki eredendően egy nagyon értékes kislány), az már több mint szánalomra méltó. És az én lelkem ennél több szánalmat nem nagyon bír el, főleg nem jópofizást, úgyhogy takarodrtam. Nagyjából az ünnepelten, a pasiján és Kareszon kívül mindenki egy-egy oldal volt a Ki kicsoda az élet ótvarában című könyvből, és ezt nem azért mondom, mert én ott dolgozom ahol, vagy azért, mert én két diplomáért dolgoztam magam véresre, hanem azért, mert én ember vagyok. Tehát pont nem a fenhéjjázás, vagy az akármiskedés a lényeg, hanem az ember. És ezen a bulin kevés ember volt. Es tut mir sehr weh.

Na, legalább holnap alszom. Hát így állunk. Csehül. Komolyan, még most is hápogok.