I love Budapest

Hát tegnap is eltelt a nap, méghozzá nem is annyira rosszul, mint ahogy azt vártam volna. Szóval adáska jó volt, meg a nyári idő is, ami nagyon felvillanyoz engömet, és már csak azt látom magam előtt, ahogy a Voltos karszalag csattan a kezemet, és eszeveszettül hörgök a jó öreg Manson bácsin. Mármint nem rajta a testén, hanem a kiváló produkcióján. Mindeközben orrba-szájba, de legfőképpen fülbe, hallgatom az összes zenéjét, munkában, tömegközlekedésen, egyszerűen odavagyok, néha sikoltok a buszon, hogy hu, bázzzmeg, mekkora úúúú.

Aztán. Hazaiszkoltam, aztán Anyunak elmentem gyógyszerért, aztán Andikával taliztam itt a Wisteria Lane-en, aztán haza, kicsíptem magam, aztán mentünk együtt SCH-be. Aztán ott indult a haddelhad, mert kik léptek fel full véletlenül a Dzsezzparádén? Hát persze, hogy a Kiazma! Amiben ugye ott van a gimiskorom személyesen; Fütyök és Andris formájában, arról már nem is beszélve, hogy ez a zenekar rendelkezik egy olyan közönség-szegmenssel, hogy Hegó, úgyhogy ez fain, no, meg Dóriról nem is beszéve, aki romantikusan megjelent egyszercsak a semmiből, egyenesen Horvátországból. Aztán még sokat beszélgettem mindenkivel, keveset ittam, Andika viszont annál erősebben, aminek majdnem rossz vége lett, de szerencse, hogy én vagyok az őrangyala, mert én jól vigyázok. Úgyhogy hazaértünk. Útközben tök véletlenül találkoztunk Öcskössel is, úgyhogy volt bodyguard is.

Tegnap is meg ma is elvetemülten sokat röhögtünk bent a rádióban, ami annak köszönhető főképpen, hogy jó passzban vagyok, de legalábbis kényszerítem magam. Sok vicces dolog volt mostanában, vicces bakik, és még viccesebb és egyre jófejebb hallgatók, akik néha akkora arcok, hogy bent a zene alatt sikoltozunk a röhögéstől!

... és mielőtt túl vidámba menne itt a témázgatás. Hanibaba nagyon soványka már, hiszen nem ehet már megint hetek óta, és ha ez a dolog nem javul, akkor még nem ehet elég sokáig. Kicsikém! Kicsikém! Csak tudnám már egészségben! Csak múlna már el a bizonytalan! Állítólag a bizonytalan éppen akkora stressz, mint tudni a legrosszabbat. Csak amíg a bizonytalan állandó, addig a legrosszabb elmúlik. Én a legjobbat kívánom, de az életfunkcióimat, az egészségi állapotomat, de legfőképp a szívemet nagyon megviseli ez a másfél hónapja tartó rettegés, izgulás, stresszelés és szurkolás! Hajrá kicsim! Hajrá Hannácskám!