I love Budapest

1: Tedd ki te is ezt a képet és írj egy kellemes gyerekkori emléket.

2: Nevezz meg 7 bloggert, akiknek szívesen továbbadnád.
3: Nevezd meg a blogokat, és azt akitől a felkérést kaptad.
 4: Privát üzenetben értesítsd az általad jelölt bloggereket.

Na, én Lorentől kaptam e nemes felkérést, és mielőtt bármilyen fátylat fellibbentenék gyermekkorom homályáról, hát elmondom, hogy én nem tudok hét bloggert, úgyhogy a továbbiakban TE viszed tovább e hagyományt, és a TE lelkeden szárad, ha megáll a sztori, úgyhogy úgy igyekezzél nem megfelelni az elvárásoknak...

Jaj, de melyiket is szeressem? Jó vagy rossz emlék? Azt írja a játékszabály, hogy kellemes. Hmhm... Hmmmmmm, hm....! Mi legyen?

Na ez egy szerelmi történet lesz.

Történt, hogy 11 éves koromban elmentünk nyaralni Balcsira a családommal. Talán Füredre. De a lényeg az, hogy mi két hétre mentünk, mert már akkor se szarral gurigáztunk. Az első héten lespannoltam két velem egykora születésű bringával, talán az egyik neve Noémi volt, de franc se tudja már. Lényeg az, hogy nagyon ment a dumálás, meg a rihiröhi, oszt Noémiék az első hét végeztével eltakarodtak a szállodából, és így öcskös meg én ott maradtunk megint egymás hülyeségeivel meg a rex-asztallal. Aztán mikor éppen sopánkodni kezdtem volna, hogy jáááj, mi lesz most így a két új barinő nélkül, abban a pillanatban megjelent egy család. Volt velük egy velem egykorú srácfiú, akibe egészen nyilvánvalóan rögvest beleszerettem. Rügtön a szart se érdekelte tovább Noémi. A fiúcska neve Tamás volt. A rex-asztal összehozott minket, szerelmem gyakorlatilag überelhetetlen volt, felvettem a sapkáját, együtt sétálgattunk, vicces beceneveket adtunk egymásnak (mint például ő nekem: PAMELA!!!! - akkoriban nagyon ment még a Dallas). Én már tudtam, hogy ő lesz gyermekeim apja, satöbbi, a hálószobánk falának színét is tudtam, annak ellenére, hogy arról fogalmam sem volt még, hogy a hálószobában nem csak aludni lehet. Aztán együtt kosaraztunk, a helyi kóbor cicákat babusgattunk, szövögettük a 11 évesek álmait a szerelemről. Míg nem elérkezett az utolsó fájdalmas nap. Az eső esett. Apu azt mondta, hoy ha nem áll el egy órán belül, akkor hazahúzunk. És hogy rohadna meg! Nem állt el! Úgyhogy nem volt időm elbúcsúzni Tamástól, akit életem legnagyobb és legfelkavaróbb szerelmének gondoltam nagyjából 17 éves koromig, sokat töprengtem azon, hogy mi lett volna a vége, ha mondjuk címet cserélünk, vagy el tudunk búcsúzni egymástól, kihozva a 11 éves önmagunkból a legtöbbet. Éveken át sokszor eszembe jutott a fiú, életem első igazi szerelme. Aztán 17 évesen gondoltam egyet, és egy rádióba (nevezetesen pont abba a rádióba, ahol most dolgozom, csak akkor még más volt a neve) betelefonáltam, hogy keresném én ezt a gyermeket. Bemondtam az ímélcímem, és jött is sok sok ímél, mind azt írta, hogy ő az, de persze mind kamu volt. Mígnem egy napon..... Ott volt az Ő levele az íméles fiókomban! Az igazi Tamás! Megadta számát, és beszélgettünk vagy fél órát, mindenre emlékezett, és éppen ugyanolyan nagyon szerelmes lett belém 6 évvel azelőtt, mint én beléje. Hát ez a csodádálatos.

A vége már nem akkora poén. Aztán találkoztunk, és persze szembesültünk azzal, hogy már nem vagyunk 11 évesek, és már nem elegendő annyi, hogy tetszünk egymásnak halálosan, hanem fontos lehet az is, hogy sok közös témánk legyen. De nem volt, úgyhogy annyiban maradt a dolog mindörökké. De nem is bánom, szép volt, jó volt, és már nem sopánkodom azon, hogy mi van ha ő volt az IGAZIII???

Ma egyébként nagyon másnapos voltam/vagyok, de találkoztam a régi áltis barátaimmal egy vadi új, kurrrva jó helyen, ahova szándékomban áll odaszokni!!!! Karesszal, Brigivel és Pével töltöttem az estémet. Hát így élek.

Ó bázzz, őrület, gyerekek, őrület! Meglehetősen tisztességesen kicsináltam magam! Öngyilkos japán diáklánynak öltöztem, ami király volt, fehér térdzokni, rakott szoknya, fehér blúz, nyakkendő, és a slusszpoén, hogy mind két csuklómon géz volt, mintha fel lettek volna vágva az ereim, de nagyon pöpec lett, mert konkrétan ilyen mélyvörös vérszínű körömlakkal átitattam kicsit, és frankón olyan volt, de annyira, hogy Blaise meg is kérdezte, hogy uramisten, micsináltál??? Nagyon kapós voltam az este, csak kapkodtam a fejem, volt vagy 3 srác, aki igyekezett volna valamilyen formában a kegyeimbe kerülni, de valószínűleg úgy érzeték magukat, mint Szupermen az ereje nélkül; kifeszült a köpeny, és semmi... Na, de mind mocsár részeg volt, meg én se voltam azért sík józan, de hát ez a japán diáklány cucc, ez odabaszott.
Talán most végre nem csináltam semmi gáz dolgot, mondjuk rémlik, hogy a buli végén jött egy csávó (igen, Bettienek mindig igaza van, amikor ez után a szó után azt írja a zárójelbe, hogy soha ne írjátok le ezt a szót, de tényleg), aki megtetszett nekem, néztem is, de mondjuk már nem nagyon láttam, aztán kiderült, hogy ő valami médiaszemélyiség, fene se tudja, nem nagyon nézek tévét, na lényeg az, hogy remélem, hogy ami a fejemben él jelenet, az úgy történt, ahogy emlékszem rá. Mert az volt, hogy megjött egy a srác, és rápillantottam, stírölgettem, stírölgettem, majd konstatáltam, hogy menni kéne haza, és kimentem az előszobába felvenni a cipit, és valakivel dumcsiztam, hogy az adásban ez meg az volt, erre a srác megszólít, hogy hol tolod?, én mondom, hogy melyik rádió, aztán ő kezet nyújt, közben azt mondja, szerintem mi még nem ismerjük egymást, aztán bemutatkozik. Nos, én így emlékszem, és remélem, hogy nem a következőképpen történt: megérkezett, én lefagytam, és több órán át bámultam, majd zavarában már odajött szegénykém, hogy bemutatkozzon, hátha rájön, hogy mér' a faszér' bámulom. Na, mindegy, aztán elhúztam a vérbe haza. Misi és Blaise Betmen és Robinnak öltöztek, odakúrt.

Most meg minnyár meghalok, olyan másnapos vagyok.

Egyébként azt jutott eszembe, hogy milyen jópofa lenne, ha a wiwen az Ezt csinálom a szabadidőmben rovatba azt írnám, hogy "szarok a farmra".

Váhááá, gyerekek, hát mondanom se kell; a hintó előállt! Mihály természetesen elkezdett matyizni a blogomra, ezúton is küldöm a pacsit nekije, szóval este rám tört egy kisebb idegzsábagyulladás, de azóta sok sok víz lezubogott azon a bizonyos Dunán. Na, de a lényeg az, hogy mikor megkaptam a sms-ét melyben nyilvánvalóvá tette a számomra, hogy belecsibészkedett a titkos lelki világomba, abban a pillanatban elillant belőlem a faszkodás meg az ideg! Mint tudod, Rachel, mikor a már házas Rossnak bevallja, hogy szerelmes. Ez nonszensz, nem? Valószínűsíthető, hogy kell egy ilyen, hogy mi a f@szt csinálsz b@zmeg? dolog, ahhoz, hogy átlépjek. Aztán máma volt adáska, lapper volt, viszont kurva romantikus, ahogyan a kijelölt, sötét területen meghitten beszélgetek a kollégákkal, mert azért van egy-kettő, akiket kezdek a szívembe zárni, és ez oly csodás a számomra. Aztán Misi elébem gyütt, oszt rágtuk még egy darabig a gumicsontot, de kábé keleten a helyzet változatlan.

Minden esetre holnap nagy sikerű jelmezvásárlást tartok, ugyanis holnap van az év második legnagyobb (vagy első, hehe) beöltözős bulija, mely ismételten Foxnál esedékes! Oda fog csapni a jelmezem!
Bozonyosan bitangos lesz az este, és egyáltalán nem garantálom, hogy nem öntök le alaposan a garatra, de ha belegondolunk szerintem Skubu óta nem is ittam! Ami mikor is volt???? Jó régen.

Jövő héten Csillácskával, Mártikával, Andikával és még ki tudja hány nősténycukorbogárral eltakarodunk újra a Bizsuba shoppingolni, ez a valami.

Na, most meg eltakarodom Linoccsal talicskázni egy sörire (kérlek üss).

Igen, jól látod, eltüntettem egy csomó bejegyzést. A KUTYA MINDEN NAPRA SZARIK VALAMIT!!

Na, jól van, ez most egy nagy lesz.

Van ez a faszszopó, aki nem képes emberi érzelmekre. Kétféleképpen látom a vele való kommunikációt:
1) Leordítom a fejét, sok trágár szót használva és átkozva a nevét.
2) Minden dühömet és tehetetlenségemet félretéve higgadtan - ám belül forrongva - elmagyarázom neki, hogy milyen az, hogy ha egy ember akar a másiktól valamit, és miképpen kell viselkedni ahhoz, hogy működjön egy kapcsolat.

Szóval eltelt ez a két év, semmi nem volt közben, nem beszélgettünk, nem találkoztunk, nem érdekelt. De ő megjelenik, közli, hogy kezdjük újra, én meg, mivel nem vagyok egy párkapcsolati fenomén, és igencsak vágyódom, és tudom, hogy benne meglenne az ami, ezért eresztek neki. De óvatosan. Nem megyek közel. Erre ő lelép 5 napra. Így indít. Én meg agyalok, hogy akkor most mi van? Esz az ideg, szép lassan elfelejtek bízni magamban és mikor véletlenül egy vicces szituációban felmerül bennem a kósza ötlet, hogy most már regisztrálok egy társkereső oldalon, kapásból és minden gondolkodás nélkül az jut eszembe, hogy a magamról rovatba csak ennyit írok: gyűlölöm a férfiakat!!!!

Fasznak jön, és lendít bele, amikor nem gondolja annyira komolyan, hogy csinálja is! Én komolyan mondom, hogy ha az elkövetkezendő időben nem történik pillanatok alatt valami komoly változás, akkor én minden dühömet rázúdítom... és szívem szerint annyira felpofoznám!
Miért??? De most miért kellett neki múlt hét szombaton hozzám szólnia? Fasznak kellett sírva kiselőadást tartani arról, hogy mennyire sajnálja, és főleg miért kellett neki másnap a kezemet szorongatva azt mondani, hogy most már készen áll és próbáljuk meg?
Mi a fasz van veletek, férfiak? Mi lenne, hogy ha csak akkor kezdenétek egy nő agyát fűzni, amikor tényleg akarjátok őt? Mi lenne bazzzmeg????

És ami a legrosszabb, hogy ezek nem maradnak következmények nélkül (bár persze remélem, hogy igen, és igyekezni is fogok), ennyi idő távlatából teljesen elveszítettem a realitásérzékemet. Mi van, ha tényleg azért nem találok pasit, mert nem vagyok elég jó? Mi van, ha most már csak akkor fogok belemenni valamibe, ha tényleg igazán szerelmes vagyok? De hát ki az, aki megvárja, míg én szerelmes leszek, és oly kitartó, hogy tolerálja nekem, míg a sok előtte lévő balfasz gyökérségeit kiheverem?

Vagy most mi legyen? Támogassam, hogy az érzelmi fogyatékos kis szíve újra verni kezdjen? De bassza meg, egymilliószor többet érdemlek, sőt, a legjobbat érdemlem, a világon a legjobbat!!!! Ez nonszensz, ami itt folyik Gyöngyösön!!!

A Bádogember megint alakított, erről egy külön blogot kéne nyitni, vagy inkább fel kéne gyújtani őt a gecibe.

Olyan nagyszerű napom volt! Egész nap vigyorogtam, mint a tejbetök, kurva jó volt minden, adás is kiváló, aztán mentem Foxoshoz, baromi sokat röhögtünk, Karcsi is ott volt, majd Misebor hívott, hogy mégse talicskázzunk, ez még nem is lett volna baj, de akkora paraszt volt, hogy kiesett a saját száján. Ez letört engem. De aztán még sokat beszélgettünk Foxossal, akit áldjon meg az élet!

Hát így állunk.

Na, még annyit le kell szögeznem, hogy hinnnnnye, de hideg van!!! Ezen kívül (még annyit szeretnék elmondani, hogy szegény Dzsoni a mocsokban rohad - nem is jeleztétek, hogy ezt már milyen régen írtam) - mint azt reggel mondottam volt - beállt a nyakam, de mint a klinikai halál, és még mindig kissé mozgásképtelen vagyok. Ja, és ma Páfrika hallott a rádióban, it is very funny.

Nyuszómuszókák!
Voltam a Cseh Lacis beszélgetésen. Lehettem volna jobb is. Lehettem volna emberszabású... Lényeg az, hogy nagyon kedves volt Lacika, és nagyon gratulált nekije mindenki. Az interjú nagyjából összességében 45 perc volt. Az olimpikonok az igazi superherok.

Miskával nem tudtam ma talicskázni, de majd pótoljuk. Viszont pénteken együtt megyünk bulikába, én nem tudom mi lesz ott, ha beiszunk, és ki fog megállj!-t parancsolni az ösztönöknek!?! Bruhahahahaha!

Egyébként jól vagyok, sokkal jobban, mint mostanában voltam.

Én. A ma estére. 3 pontot tudok adni. Vagy játsszam inkább úgy, hogy 10 pontra? Jól van. Akkor újra:

Én. A ma estére. 6 pontot tudok adni. - és a továbbiakban is a 10 pontos rendszert szem előtt tartva járok el.

Annyira de annyira beállt a nyakam reggelre, hogy nem tudok mozogni. Ezen kívül azt álmodtam, hogy Tamás, akivel kb egy éve nem beszéltem, ha nem több, rájött, hogy nő akar lenni, amire én azt mondtam neki, hogy régen szerelmes voltam beléd, milyen fura, és akkor ő azt mondta, hogy baszki, mért nem mondtad előbb, akkor nem akartam volna nő lenni.

Normális, nem?