I love Budapest

Juj, ezt álmodtam, hogy valami baráti nyaraláson voltunk valami nyaralóban, és ott volt Manson, ő is ott szállt meg. Valahogy beszédbe elegyedtünk, és elképesztően kivoltam és rettenetesen fel voltam dobva, hogy itt van Manson, a maga 210 cm-jével (igazából ötletem sincs milyen magas, de álmomban ennyi volt), és valahogy nagyon egy hullámhosszra kerültünk. Ez egészen addig, míg végül egymásba nem szerettünk, és elkezdtünk smárolni (oké, szeretem Mansont, mint művészt vagy mint zenészt, de azért ez már nekem is fúj, de mentségemre legyen mondva, álmomban jól nézett ki), de kábé ordítva, és meglehetősen vicces volt, mert ő ilyen iszonyat magas volt álmomban, annyira kb. a feneke a gyomrom magasságában volt. Nagyon beindultunk, de meg kellett várni, míg a szálláson mindenki elalszik, senki sem tudhatta meg, hogy Manson Magyarországon van. Akkor elment lezuhanyozni, levágta a haját, és akkor már nagyon jól nézett ki, mert félmeztelen volt, szarrá volt varrva (Moirának nagyon tetszik, ha egy pasi szarrá van varrva), és nagyon szép, kidolgozott, magas teste volt, és egyszeriben hihetetlenül jó pasi lett. Aztán lefeküdtünk valami valami matracra, és folytattuk, ahol abbahagytuk korábban, és nagyon durva volt, mert miközben így toltuk a dolgot, egyszercsak éreztem, hogy nagyon súlyos a helyzet a nadrágjában, majd azt mondta, Mind az ötven centim téged dicsér, na akkor éreztem, hogy hú, ez azért már nekem túl sok, és leléptem.

A mai nap eggyel jobb volt. Először is reggel 8-kor kezdődött, mert talicskáztam Pinttyel meg Redzsivel, ugyanis bizsunagykerbe vonultunk el kollektívan. Holy shit! Mit összevásároltam! De egészen röviden el tudom mondani: vettem mindent minden színben. Még vettem volna sokkal több dolgot is, ha éppen nem spórólnék nagyon lázasan, olyannyira, hogy ha azt akarom, hogy legyen egy kis félretett pénzem, akkor nagyjából napi 300 JMF-ból kell köjönnöm a kövi hó elejéig. Amire akár azt is mondhatnád, hogy a teringettét, az nagyon közel van, de nincs közel, mert király esetben is jövő hét péntek, oszt még az is lehet, hogy azutáni hétfő. Na, lényeg, hogy seggére vertem nagyjából az uccsó ötezresemnek is, hajrá Mojrácska, hajrá! alapon.
Aztán a munkiban. Remeket beszélgettem mindenkivel, nagyon durván pörgött az adás, egyébként újabban nagyon durván zakatol a dolog, aminek örülök, mert ez aztán a valami! Mindjárt még jobb lesz, mert halálra lesz plakátolva a gyönyörű meztelen testemmel a város, hirdetvén a felettébb - és természetsen extraméltán - népszerű műsorunkat. Majd ha eljön a maga ideje, ti is megtekinthetitek a szemgolyóitok és a látás képességének felhasználásával. Aztán tűztem haza, hipermigrénagylobgörcsöm van nagyjából egy hete, de lehet, hogy a szemüveg miatt van, de lehet, hogy azért, mert nincs sehol ez a szájbavert tavasz.

Holnap előadást tartok, aztán meg lehet, hogy nagy örömömre kicsit vágok is, nehogy kiessem a gyakiból.

Hannácskát Debrecenbe vitték. Az utazás rendben volt.

Ööö, szerintem menjél el innen, az lesz a legjobb, most elég szomorú vagyok, úgyhogy ha nem akarsz lehangolódni, vagy ilyesmi állapotokat elérni, akkor szerintem hess.

Nagyon fárasztó és lélekölő úgy működni a világban, hogy bennem nincs egy percnyi nyugalom sem. Borzasztó nehéz úgy dolgozni, beszélgetni, jópofizni, nevetni, gondolkodni, hogy közben csak kussban ülnék és a pokolra kívánnék mindent. De meg tudom csinálni. Mindig mindent meg tudok csinálni. És most nem magamat győzködöm. Végigcsináltam Tomi mellett is. Már nem nagyon emlékszem milyen volt, mielőtt nem aggódtam halálra magam a szeretteimért.

Minden létező vágyam, hogy Hannácska végre túl legyen a nehezén. Holnap megint megműtik. Vagy holnap után. Hogy hihetnék bármiben, amikor egy ekkora kisbabát ennyi sorscsapás ér?

Ma remek hangulatú klubdélután vagyok. És ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy szívélyesen üdvözöljem azt a paraszt sofőrt, aki rádudál a védtelen gyalogosra a zebrán, ezenkívül mindenképpen szeretném üdvözölni mély tisztelettel a Főtáv édes anyukáját, hogy az 57 000 Ft-os fűtésszámla után még egy kis hűtőmágnessel is kedveskednek. És az imént említetteknek egy régesrégi indián mondást idéznék (na, jó, nem. Ez volt felírva a padomra a suliban, mikor elsős gimis lettem, meg is rökönyödtem, hogy mik vannak.): Basszátok szíven a jó édes kurva anyátok rézzel kivert lúgköves picsáját.

Köszönöm a szót.

... és a várva várt jutalomfalat! A Pankok és Emok buliról. Fogadjátok szeretettel, és értékeljétek a látens tarajam. A képen szereplő bájos hölgyemény nálam tehet feljelentést, amennyiben nem szeretné vállalni jelenlétét ezen weboldalon :)

Köszönettel és megértéssel: A moira.blogol.hu szerkesztőstábja

A tegnap estét nyomtalanul kialudtam. Ez a hétvége egy igazi chilles hétvége volt. Éppen úgy, ahogyan arra már régóta vágytam. Ma 11-kor keltem, fél3ra jött Gabesz, és egyszerűen  - unbelievable - megcsinálta a gépemet. Aztán más nem volt. Még megnéztem egy kurva nagy rakás sorozatot, és tavaszi nagy takarítást is tartottam, imába foglalom a nevem. Porszívózás, felmosás-törölgetés, tudod, csajos dolgok. Aztán most végére értem ennek a Californicationnak, és nagyon a durva pajzán és perverz energiák ellenére szerintem ez egy nagyon érzelmes sorozat.

Már csak egy kérdés merült fel bennem mára (én megmondtam, hogy ma nem nagyon akarok gondolkodni):

Hogy tudom azt megcsinálni, hogy a Word helyesírásellenőrzőjéből kivegyek szavakat? Pl.: én egyszer azt gépeltem be, hogy lófazsjóska a lófaszjóska helyett, és néztem a diszlexiámmal, hogy mi a hányásért nem fogadja el nekem, és mondtam is ennek a fránya szoftvernek, hogy jobb klikk meg hozzáad. De aztán konstatáltam, hogy a hiba of course az én készülékemben van, és attól a kárhozott naptól kezdve folyamatosan szerepel minden fontos előadásom anyagában, hogy lófazsjóska, és nem is veszem észre, mert a madafaka Bill Gates és a jó öreg Microfost kibabrált velem. HELP.

(Egyébként ez kicsit olyan para, mint mikor lázasan írtam a szakdogáimat, és a legvadabb képeket vízionáltam magam elé, mint például, hogy véletlenül benyomom a CAPS LOCKot, és elcseszett módon hevülten gépelek, és egy lendülettel megírom a száz oldalt, majd felpillantok a monitorra, és minden betü rossz, a kicsi nagy, a nagy meg kicsi, és akkor nincs többé kiút. De aztán hál' istennek egy kedves barátom adott ehhez is megoldóképletet, szóval! Mondjad meg mi a dörgés a nem_ad_hozzá témákörben!)

Mindenfelé cikkeznek újabban az országos frekvenciáról, meg hogy mikor hogy pályáztat majd az ORTT, de az, hogy a legnépszerűbb, a legolvasottabb, a legmagasabb színvonalú folyóiratok sem képesek leírni rendesen a rádió nevét, ez valami elképesztő! De olyan szinten, hogy három hibával. És ez nem egyedi eset. Ha már írok valamiről vagy valakiről egy cikket, az a legalapabb minimum, hogy megnézem, hogyan kell írni! Ráadásul a cikken belül kétféleképpen is szerepel a neve, de - bingó, eltaláltad -, mind kettő helytelen.

Holy shit!!!
Na, egyfelől úgy fest, hogy a munkahelyen a promóanyagokat megpreparálják, tehát nem kell attól rettegned, hogy kábé 100 folyóirat 100 oldaláról az én grimaszom fog rád vicsorítani, hanem egy helyes, édes kis oldalborda. Majd eldől jövő héten.

A másik meg! Ma volt Pé megelepetésbulija. Pét általánosból ismerem, kedves, gyönyörű, okos lány, de eltávolodtunk gimi után egymástól. Már tavaly is voltam egy buliban (egy szintén áltis koromból ismeretes kislány buliján), ahol, bázzze, megérkeztünk, és az emberek csendben ültek. Na, ma megvolt a VOL2, ugyanis megérkeztünk, ami nem nagy ügy, érted, nem várok vörös szőnyeget, meg elektromos herepacskolót, meg udvariasan be is muatatkoztam, de utána mindenki csendben ült. Majd megjött az ünnepelt, gondoltam én - naivan, kiindulva a my own barátikörből -, hogy majd megindul a haddelhad, de nagy bré indult el, mindenki kussban ült és/vagy tervezgették, hogy most akkor VÁJTPARTI vagy egy másik hasonlóan kimagaskó értelmi színvonalú eseményre vonuljon át a bagázs. De tényleg! Tény, hogy én el vagyok kényeztetve barátokkal, meg tény, hogy az én barátaim tartalmas, vicces, szórakoztató, lélek-dús emberek, de azért az, hogy mindenki szőkített hajjal és tűsarkúban jelentkezik egy házibuliban, atom kussban és undorítóan felszínesen, azért az már nekem - über toleráns embernek - is sok! Úgyhogy hívtam öcsköst, hogy takarodjon értem, vagy egy órát strihelek a Rákóczin az éjszakaira várva, és megkeresem a hét évi betevőt előre - válság ide, válság oda, veszettül jól néztem ma ki. Úgyhogy öcskös nem kockáztatta inkább a méltán erős hírnevem, és elébem fáradt a hintóval, oszt' nyargaltam haza vele, de mint akit kényszerítettek. Talán egy két kedves leány és férfi volt a helyszínen, de nem nagyon brillíroztak.
Sajnálom azokat az embereket, akiknek csak ilyen felszínes, nulla emberek az ismerősei, sőt, mégha azt mondhatnám, hogy a barátai, azt mondom oké, hisz nem vagyunk egyformák. De az, hogy ezek közül az úgy nevezett szoros barátok közül egyikkel sincsen napi kacsolatban az ünnepelt (aki eredendően egy nagyon értékes kislány), az már több mint szánalomra méltó. És az én lelkem ennél több szánalmat nem nagyon bír el, főleg nem jópofizást, úgyhogy takarodrtam. Nagyjából az ünnepelten, a pasiján és Kareszon kívül mindenki egy-egy oldal volt a Ki kicsoda az élet ótvarában című könyvből, és ezt nem azért mondom, mert én ott dolgozom ahol, vagy azért, mert én két diplomáért dolgoztam magam véresre, hanem azért, mert én ember vagyok. Tehát pont nem a fenhéjjázás, vagy az akármiskedés a lényeg, hanem az ember. És ezen a bulin kevés ember volt. Es tut mir sehr weh.

Na, legalább holnap alszom. Hát így állunk. Csehül. Komolyan, még most is hápogok.

Egyébként továbbra is nagyon beteg vagyok, de asszem megmaradok. Kb. a fejem csak takonnyal van tele. Úgyhogy ma gondolkodni se fogok.

Anyu: Nem veszel kabátot, kisfiam?
Öcsém: Nem. Kemény vagyok, mint a járdára fagyott kutyaszar.
Anyu: Hát kabát nélkül az is leszel, fiam.

Gyerekek, az én nyugodt természetemből is sikerül olykor állatot csinálni, ugyanis most megjelenek a világ összes országának minden folyóiratában, és egy nagyon rossz képet raktak be rólam, és ezt igazán erősen elleneztem. Meg eleve nem nagyon szívesen kerülnék vizuálisan is a köztudatba, főleg nem egy rossz képpel. Na, szóval ezen eldurrant kicsit az agyam, de higgadt maradtam. Komolyan, nálam empatikusabb, szimpatikusabb, rugalmasabb és jobb természetű ember nem létezik ezen a világon. Ez egy adottság, nem volt könnyű megtanulni ezzel együtt élni. De már azóta egyébként lejjebb higgadtam.

Viszont. Este Bazsikánál háltam, elég durvát aludtam, nagyjából 11-kor keltem, nagyon megérdemeltem. Amit még ezenkívül nagyon megérdemlek, az az, hogy ezt az estét is nagyon durván végig aludjam, de ma este partiban van jelenésem, de nem fogom sokáig hagyni, hogy a társaságomat élvezzék. Elillanok, mint a kámfor.

Ma meg rendet rakok.

Hannácska már 92 deka. Nem túl sok. De ez már 8-cal több, mint pár napja volt. Van tejecske, issza is. Mozgékony babuska, láttam róla videót, ahogy ásít, és emellett gyönyörű is. Most az agyvérzés miatt aggódunk, ami a legelején volt neki, mert hamarosan kiderül, hogy felszívódott-e vagy nem, és ha nem akkor mit lehet tenni. Azt mondták, hogy lehet, hogy emiatt nem fog tudni mozogni, de azzal nincs baj, kitépte a branűrt, meg odanyúlt anyukája kezéhez, és sokat nyújtózkodik, már amennyire egy ilyen picúr babuska nyújtózkodni tud. Erős, egészséges kiababa, az biztos. Hamarosan kiderül, hogy mi a következő lépés, és minek kell drukkolni legközelebb. Hannácskám, hajrá!!!

És mindenkinek nagyon köszönöm a kedves és bíztató szavakat! Az egész moira.blogol.hu stáb szerkesztőségének nevében!