I love Budapest

Egyébként meg gondolom mind ismeritek a kertész kutyájának történetét, hogy neki már nem kell a fincsi kidobott csontocska, mert telezabálta már magát, de azért a többi kutyát elkergeti körüle...

Egyébként csak ajánlani tudom Lope de Vega darabját, bár nem tudom játsszák-e még, de feltételezem. Sokatokat mélységesen elgondolkodtatna.

Na, fainság van, megkaparintottam kedves Ádám jóvoltából a zsírgeci új Quimby albumot, erre polírozom a bohócom még lefekvés előtt ideig-óráig.

Ma is volt munkácska, miképpen az mindig, elvégre eltelt az is. Aztán ma szerintem nagyon szép voltam, többen meg is jegyezték, kivéve egy valakit (az egyetlen ember, akit mostanában nem nagyon kedvelek, mert ipari méretű paraszt, de sajnos tiltja a vallásom, hogy elmondjam ki az, és tudod, blogban emberről vagy jót vagy semmit, a fikázást csak a konkrét illetőnek tolom).

Aztán mentem SCH-be, nagyon jó volt, nagyon élveztem, a gyakorlati helyem újraéled lassan, csodálatos lesz, a szívem szárnyal.

Viszont van egy kis para. Minden áprilisban kiütközik rajtam a kurv@ torokgyík vs madárinfluenza, és most már érzem is, ahogy csapkodja korbáccsal a gégémet a kórság. Ki ne jöjjön, mert megbolondulok!

Hiányérzeted nem alaptalan, kihagytam ugyanis egy fontos történetet. Azt álmodtam két napja, hogy egy április elsejei bolondok napja meglepetésbulit csináltak nekem a barátaim, és minden valaha ismert ismerősöm jelen volt e nemes rendezvényen. De ezek a hülyék azt találták ki tréfának, hogy bármi áron megakadályozzák, hogy én az este folyamán pisilni tudjak. A dolog a következőképpen nézett ki: egy gigászi nagy házban voltunk, ahol három mellékhelyiség volt. Mindhárom mellékes nagyjából 100 négyzetméteres, és mikor kimentem volna pisilni, 500 ember szépen bejött dumcsizni egymással, szüólt a zene, táncoltak meg szociáliskodtak meg társasági életet éltek. Én meg mindig az uccsó pillanatban voltam kénytelen visszahúzni a gatyámat, mert mindig rám törtek. Aztán le-föl rohangáltam a mellékhelyiségek között, mint a mérgezett gólyafos a levegőben, mert baromira kellett már pisilnem, de mindig bejöttek, én meg óbégattam, hogy menjetek már ki, a kurva mindeneteket, de semmi. Úgy éreztem magam, mint Szupermen az ereje nélkül: kifeszült a köpeny, és semmi...
Na, mikor már rajtam volt a sikoltófrász, akkor eszembe jutott, hogy van szemben egy jó kis Pláza, betérek az egyik ottani gyorsétterem mosdójába. De ezek oda is jöttek utánam! Már nagyjából ott tartottam, hogy nem érdekel, ha néznek, de most már felrobbanok. De szerencsére, ekkor felébredtem, és konstatáltam, hogy mindjárt behugyozom, és a konstatálás végére már nem is voltam az ágyban, hanem engedtem a jó öreg természet követeléseinek az erre illetékes kis helyiségben, mert tényleg rémesen nagyon kellett már pisilnem.

Fuha. Na. Kérem szépen, zajlottak itt az események, meglehetősen nagy számban fordultak elő. Hétfőn kicsit tavaszi nagytakarítottam, de azért mindenkit megnyugtatok, senkinek nem kell aggódnia értem; nem vittem túlzásba. Aztán mentünk Gödörhöz, Bazsika, Bogika, Pintyecske meg Gabesz. Ott egy darabig ment a dumika, de ráeszméltem, hogy mindjárt befagy a likam, ezért nagyon sürgősen szereznem kell egy harisnyát, mert túl lazának bizonyultam a harisnya nélküli szoknyaviselettel. Na, akkor elindult az iram, hogy vajon ünnepnapon hogy az eres brében lehet harisnyához jutni. Hát gondoltam csak lehet egy benzinkúton, de nem, aztán egy nagy éjjel-nappali, de semmi, aztán már arra gondoltam, hogy bemegyek a sztriptízbárba, mert csak van már ott egy jó kis könnyűvérű (ám nehéz munkájú) leányka, aki ad egyet nekem. De mielőtt oda bejutottam volna, hazaiszkoltam saját harisnyáért. Felöltöztem, majd indultam vissza. Találkoztunk újra, de már kicsit más felállásban; Pinty, Karcsi, Gabesz, Norbi meg én. Aztn később még jött Betmen meg egy barinője, Jucus. Most, hogy így összegyűltünk, meg is lódultunk nyomban a Drönknek neki. Mert éppen Húsvéti Szpesöl Edisön volt, vagyis a méltán népszerű és nem mellesleg világhírű Locsoló Drönk esete forgott fent. Hát én imádkoztam, hogy engem ugyan le ne locsoljon senki, mert az úgy meghal, hogy ide Kenya ahhoz képest nagyon gyenge kezdő, de hál' istennek ezzel nem kellett sokat foglalkoznom. Nem úgy, mint egy bizonyos nagyon szimpatikus és még annál is magasabb uriemberrel, akiről nem fecsegek olyan információkat, hogy felismerd, de legyen annyi elég, hogy ebben a blogban még róla soha nem esett szó, mert csak ilyen hellószija viszonyban voltunk. Na, hát esett az az eset, hogy ez az úr, nevezzük mondjuk THC-nek (most teszem le a szent esküt, hogy nem tudom mért ez jutott eszembe, de ez lesz és kész), nos, a buliban mindenki meghívott engem mindenre, de főként ugye a sportfröccsre, mert mindenki tudhassa aztat nagyon kiválóan, hogy én nem iszom, csak 1/4-es fröccsenetet, ami pontosan azt jelenti, amire gondolsz; egy deci száraz fehér bor, meg négy deci szódácska. És akkor józan marad Moirácska. Na, lényeg az (hogy minek látszol és kinek játszol), hogy mindenki teszi le elém a poharakat, mondom ennek a szimpatikus és még annál is magasabb THC-nek, hogy jááj, de innék egy vizet most már hijnye. Erre eltelik egy másodperc, és hozott nekem egy pohár ásványvizet. És akkor itt belopta magát a szívembe. Aztán telegetett az este, nézett, néztem, meg azért másokat is néztem, nagyon pörögtem tegnap, mindenkivel dumcsika, meg hejehuja, mondjuk asszem tegnap peteérésem volt (legalábbis kurvára remélem), szóval ropogtak a talpam alatt a férfiszívek (csak ahogy szoktak). De aztán Pintyit vinni kellett haza, és akkor többen felkerekedtünk (ja, még ott volt Dani kollegám, akit mind emberileg, mind szakmailag kurvára szeretek), és beirányoztuk Pintyő kéjlakját. Volt útközben dráma, meg hiszti, de azért mindenki lazásan és hellyel-közzel épségben elért Pintyőhöz. Na, akkor nagyjából a két rangidős nőcsábász megpróbált behálózni, de kurva vicces volt, mert elvégre régebb óta ismerem őket, no meg ugye ott a hírük, ami már jó előre elért hozzám is a külvárosba, és hát ők egymás alá adták a lovat, de nagyon nevettünk, ez a lényeg. Aztán az egyikük el, és mit látok, mit látok, a szimpatikus és még annál is magasabb THC maradott. Aztán kint cigiztünk az erkélyen, és mondott ezt azt, és hát akkor közeledett, meg ilyesmi, aztán az lett a vége, hogy együtt aludtunk. Kicsit szemeztünk egész éjjel, meg lábaztunk. Szóval ment a himihumi, felástuk a kertet, és most te egészen biztosan nem arra gondolsz amire én. Na lényeg az, hogy én reggel nagyjából kettőig nem láttam, olyan másnapos voltam, de szerencsére azért bírtam a dolgot, pedig nem is ittam sokat egyáltalán, meg teljesen képben voltam este, de engem szopat a testem meg a májam. Aztán készülődtem dolgozni, és együtt indultunk el, és akkor a villamoshoz futás közben megfogta a kezemet, és a villamoson is szorongatta a remegő testem az sajátjához, aztán még egy kicsit csőröztünk a villamoson, aztán elváltak útjaink.
Aztán Andika elébem gyütt, mentünk elcsapdosni a nagyon vastag zsebpénzem, újítottam egy remek szoknyát meg két remek felsőt. Ehhez nagyon értek, a vásárolgatáshoz.

Aztán volt a munkácska, egészen jó volt, főleg, hogy Hanikáról jó hírek vannak és ettől mindig elmúlik a síri kedvem. Hogy mik a hírek, azt, sorry, csak akkor, ha már a diplomaosztóján vagyunk...

Láttam róla videót, parányika, és nagyon soványka, de minden nap eggyel jobb! Hajrá kicsim!

Egyébként meg ma jutott eszembe, hogy igenis vannak testi tünetei az állandósult nyomasztó történéseknek... Hónapok óta, de már féléve biztosan nagyjából 38 napra menstruálok, ami sehogy nem 28-30. Szopó. Minden esetre most, hogy ezt felismertem, jövő héten elmegyek dokihoz.

Egyébként ma nagy családi banzáj volt, de nem a hiperkirály anyai ágról szedett rokonaimmal, hanem az apaiakkal, akik kevésbé szórakoztatók. De azért bírtam ép ésszel, pedig a reggeli dührohamom kis híján kiugrasztott a kocsiból, hogy menjetek ti mind a picsába, de végül maradtam benne, és odaértem a rokonokhoz.

Aztán haza, itthon hesszeltem egy pár percet, mert aztán jöttek a Kiszsuzsiék, aztán meg itt volt Nagyika, meg végül befutott Andika és a díszes családja is, kicsit ment a dumika, aztán Andival mi elléptünk görkorisszindiskedni, toltuk egy órát, aztán haza, majd mindenki el, aztán ennyi.

Viszont ma Peti nagybátyám mondott egy viccet:

Két pszichológus beszélget.
- Te, képzeld, tegnap este vacsoráztam a feleségemmel, és volt egy Freud-i elszólásom.
- Na, mi volt az?
- Azt akartam neki mondani, hogy drágám, ide adnád a sót, kérlek, de ehelyett azt mondtam: rád pazaroltam az életem, te büdös kurva!

Mindenkinek további kellemes láblóbázást. Háromnapos hétvégét alanyi jogon! Nekem van egy kolleginám, akinek minden létezőnél jobb a munkabeosztása, mert csak heti négy napot nyom, délután kettőtől este hétig. Nagyjából. Bár, ennél még jobb az lenne, hogy mondjuk délután egytől hatig. Jó, oké, mondjuk én se panaszkodom. Mindig.

Egyébként meg nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nyaralnék máááááár. Legközelebb PAFE! De még addig lesz egy jó kis május elseje, és a jó öreg három napos hétvége returns.

Kevés dolog bassza fel annyira az agyamat, mint amikor keresek valamit, de kurvára nem találom. Ennél jobban már csak az basz fel, amikor a M-A-C sminklemosómat keresem, és konstatálom, hogy vélhetőleg a múltkor kirántottam a táskámból a kibaszott éjszakai buszon.

Olyan szívesen lennék még ennél is trágárabb.

Szokták mondani, hogy az egypetéjű ikrek hihetetlenül és nagyon transzcendentálisan egymásra tudnak hangolódni, hasonló élményeket élnek át és testvárfájásaik vannak. Nos, az Öcsém és én vagyunk az egyetlen eddig ismert olyan "hagyományos" (gyk.: nem iker) testvérpár, akik egyszerre vakultak meg; nekem keresztbe belefúródott a retinámba egy igen erős szempilla, öcsém meg olyan kurva részeg, hogy konkrétan nem lát.

Hát tegnap is eltelt a nap, méghozzá nem is annyira rosszul, mint ahogy azt vártam volna. Szóval adáska jó volt, meg a nyári idő is, ami nagyon felvillanyoz engömet, és már csak azt látom magam előtt, ahogy a Voltos karszalag csattan a kezemet, és eszeveszettül hörgök a jó öreg Manson bácsin. Mármint nem rajta a testén, hanem a kiváló produkcióján. Mindeközben orrba-szájba, de legfőképpen fülbe, hallgatom az összes zenéjét, munkában, tömegközlekedésen, egyszerűen odavagyok, néha sikoltok a buszon, hogy hu, bázzzmeg, mekkora úúúú.

Aztán. Hazaiszkoltam, aztán Anyunak elmentem gyógyszerért, aztán Andikával taliztam itt a Wisteria Lane-en, aztán haza, kicsíptem magam, aztán mentünk együtt SCH-be. Aztán ott indult a haddelhad, mert kik léptek fel full véletlenül a Dzsezzparádén? Hát persze, hogy a Kiazma! Amiben ugye ott van a gimiskorom személyesen; Fütyök és Andris formájában, arról már nem is beszélve, hogy ez a zenekar rendelkezik egy olyan közönség-szegmenssel, hogy Hegó, úgyhogy ez fain, no, meg Dóriról nem is beszéve, aki romantikusan megjelent egyszercsak a semmiből, egyenesen Horvátországból. Aztán még sokat beszélgettem mindenkivel, keveset ittam, Andika viszont annál erősebben, aminek majdnem rossz vége lett, de szerencse, hogy én vagyok az őrangyala, mert én jól vigyázok. Úgyhogy hazaértünk. Útközben tök véletlenül találkoztunk Öcskössel is, úgyhogy volt bodyguard is.

Tegnap is meg ma is elvetemülten sokat röhögtünk bent a rádióban, ami annak köszönhető főképpen, hogy jó passzban vagyok, de legalábbis kényszerítem magam. Sok vicces dolog volt mostanában, vicces bakik, és még viccesebb és egyre jófejebb hallgatók, akik néha akkora arcok, hogy bent a zene alatt sikoltozunk a röhögéstől!

... és mielőtt túl vidámba menne itt a témázgatás. Hanibaba nagyon soványka már, hiszen nem ehet már megint hetek óta, és ha ez a dolog nem javul, akkor még nem ehet elég sokáig. Kicsikém! Kicsikém! Csak tudnám már egészségben! Csak múlna már el a bizonytalan! Állítólag a bizonytalan éppen akkora stressz, mint tudni a legrosszabbat. Csak amíg a bizonytalan állandó, addig a legrosszabb elmúlik. Én a legjobbat kívánom, de az életfunkcióimat, az egészségi állapotomat, de legfőképp a szívemet nagyon megviseli ez a másfél hónapja tartó rettegés, izgulás, stresszelés és szurkolás! Hajrá kicsim! Hajrá Hannácskám!

Jaj, de parádésan vicces volt az arcom, amikor tegnap bejött adásba a természetgyógyász vendég, és azt mondta, hogy ne dolgozzak számítógéppel, mert káros az elektroszmog.

Sajnálom azt az embert, akinek nincsen humorérzéke. De most hazudtam, mert igazából baromi önző vagyok, és magamat sajnálom, ha ilyenek kerülnek a közelembe.

Az egészen bizonyos, hogy ma van Dénes névnapja, és sajnos nem húztam meg a fülét, de majd! Ami késik az nem múlik. Viszont tegnap voltam kozmetikusnál, aztán ma meg volt munkácska, ma valahogy elég faszányos volt, sürgés meg forgás. Moira szereti a pörit (pörit, bazzzeg, pörit! Istenem segíts!).

Aztán, vágjátok az embert, akit puskából lőttek ki, na, az övéhez hasonlatos tempóban takarodtam az ikrekre vigyázni. Imádom őket, be is teszek egy új képet a keresztlányomról, akit konkrétan meg kéne zabálni, csak éppen ez büntetendő.